A címből adódóan, már akkor odavoltam ezért a túráért, mikor Csaszi tavaly említette, a Göcseji Természetvédő Egyesület rendezi ezt a terepfutó versenyt. Már akkor elhatároztam, akármi is lesz, megyek! Persze az alapozás és a tél Csontinak köszönhetően kissé keményre sikeredett, s mivel nem volt tiszta mi is a tavaszi célverseny (persze előzetes engedélykéréssel) lassan kezdtem el játszani a gondolattal, milyen jó is lesz nekem egy kis terep????
Kicsit szomorított a dolog, hogy jó kis versenyem, a Pécs-Harkány is ezen a hétvégén lesz, és mindig eszem bejutott, hogy milyen szuper is együtt utazni a buszon, egymásnak szurkolni és kiabálni, biztatni a klubtársakat, s meghalni már az első emelkedőn!
A külszolik és az ebből adódó edzések kiesése nem túlzottan viselt meg. Köszönhető annak, hogy egész télen keményen tepertem, csináltam az előírt edzéstervet! Bár a gyomrom, kissé megérezte a környezetváltozást:-(
Összefoglalva, külhonban végzett edzéseimet egy fotóval tudnám leírni, melyet magam készítettem magamról és az „ultrafutó magányossága” címet adtam neki (na jó.. még messze vagyok az ultrafutástól….de láttam a filmet:-))
Ennyi bevezető után még meg kell említeni, tudtam nem lesz egyszerű, s mivel az elmúlt években több túrát is futottam nagyon hiányoztak a fák, az erdő illata, a szarvasok lábnyoma……a bukdácsolás, az esés-kelés,a sár, a ruhámba ragadt bogáncs, és az összes karcolás, amit terepen összegyűjthetsz. Sok volt az aszfalt a télen, így HAJRÁ, menjünk Kávásra:
Az utazással szerencsém volt, mert az Egerszegi Kapitányságon dolgozó kollégáim, egy egész alosztály úgy döntött, eljönnek és megcsinálják együtt a 33 kilométeres túrát. Mivel csoportosan voltak, és kutyust is hoztak, gondoltam mehetek velük, talán nem sokat kell nekik várni majd rám, amíg beérek. Sajnáltam, hogy Gabi előző nap lebetegedett, biztonságot jelentett volna az ottléte, így hogy Csonti is visszamondta az indulást.
A regisztráció gyors, az indítás is pontos volt. Sajna a rajtnál közölték velem az aszfaltszaggató srácok, hogy 6 óra körül ők is szeretnének beérni. Mindegy, gondoltam, mivel egyedül vagyok nő az 55-ös mezőnyben, az első hely biztosJ)) Ez a tény kissé feldobott, így arra kellett csak koncentrálnom, hogy a szintidőn belül beérjek (ami 9 óra volt). Örömmel nyugtáztam Varga Zsolti ismerős arcát, bár a para-hogy egyedül kószálok majd 55 kilin keresztül-kissé összeszorította a gyomrom. (ami nem is volt baj, mert Szlovák utam óta kínlódok a hasammal)
Az első pár kili nehezen ment..ajjaj, gondoltam ilyen fáradt vagyok vagy csak a táv hosszúsága riasztott meg???? Nem lehet- gondoltam- voltam ennél hosszabb túrán is már. Pár kilométeren keresztül még láttam a fiúk sárga kabátját így térképre szükségem nem volt, csak arra, hogy fussak. Megnyugodva észleltem, hogy jön egy srác mögöttem, aki előzetes meginterjúvolása során már közölte, hogy nem fogja elfutni….Halleluja…gondoltam, majd megyek egy ideig vele, amíg tudom tartani az iramot, aztán szép lassan lekopok, majd előveszem a térképet…meg az egyetemet:-)
Ha olvassa…köszönöm neki az itinert:-) Adósa vagyok:-)
Pár kili laza kocorászás után, befordulva egy állattartó telep területére, kezdett előttem megvilágosodni, hogy ez elég gáz lesz………hiába fúj hideg szél , a nap süt, a levegő melegszik…a talaj olvad:-(….sár…..traktorok által összeszántott utak…..futhatatlan terep……
Egyetlen vigasz, hogy időközben bevártam a mögöttem kocogó srácot(alias Csaba), és terepfutó szakértelmével együtt próbáltuk leküzdeni az 1100 m szintet, bukdácsolva, kivágott fák(vele együtt jelek)és futhatatlan terepen. Mivel Csaba közölte 8 órát tűzött ki maga elé, én persze közöltem 7 órába bele kell férni (nő létemre hát miért is egyeznék bele??)
Mivel a jelek jól látható módon voltak elhelyezve (innen köszönet Sólyomnak és Csaszinak) egyszer mentünk csak el rossz irányba, de hamar javítottuk. Folyamatosan előzgettük a 33 kilométeren lévő túrázókat, s amikor nem beszélgettünk újdonsült futó sporimmal, azon gondolkoztam, vajon Juditot mennyire viseli meg az első emelkedő a Pécs-Harkányon, és hogy nem mondtam neki, pedig fel akartam hívni előző este, hogy ne fussa el az elejét, mert erős dombbal kezdődik……és hogy Évi és Györgyike vajon elment? Gyuri megint milyen nagyszerű PB-t fog futni, és milyen jól mulathattak odafelé a buszon…..
Szép lassan jöttek, majd mentek a frissítő pontok, már az elsőn-ami az „akasztott asszony-parton” volt- kissé groteszk, de így éreztem magam. A hideg szél csípte az arcom, és mivel egyfolytában folyt az orrom bosszantott, hogy mindig törölgetnem kellett, és azon meditáltam vajon nekem miért nem sikerül végre megtanulnom az igazi ultrás orrfújást, amit kedvenc barátnőm olyan rutinosan alkalmaz??? Azt hiszem nem volt holtpont…..vagy mégis talán 30 körül kicsit nyűgösebb voltam és jobban bosszantott, hogy a bokám elnyűtt cipőmben jobbra-balra jár, és bosszankodtam, ha összeszedek most egy sérülést hallgathatok majd Szilvitől….
Nem mertem megállni, pihenni, mert aggódtam, ha elhagyom újdonsült pajtim, akkor aztán ezen a terepen tuti az éjszaka…így tepertem, ahogy tudtam(na jó ez a teperés néhol kimeríti a 8-as tempót is). A géleket próbáltam eszegetni, de egy-két dolgot azért elfelejtettem ami fontos lett volna….Amikor Csaba közölte, már 46 kilinél vagyunk, valahogy hírtelen nagyon örültem hogy végig edzettem a telet, és szárnyaltam, repültem (kb 6 percessel:-)és boldog voltam, hogy 50 kili után is tudok futni…..A kollégáim előttem kb. fél órával értek be és nagyon-nagy tisztelet nekik, hogy csoportosan eljöttek és legyalogolták ezt a nehéz túrát!!!!
Most, egy nappal később az ágyból izomlázzal küszködve, és azon gondolkozva, hogy fogom megcsinálni a holnapi edzést szépen sorba veszem:
- 55.6 kili
- 7 óra
- 1100 m szint
- 6 pont
- egy kidobott cipő KUKA Bercinek (levált az eleje a nagy galoppozásban)
- kb 5 taknyolás (amit próbáltam csendben véghezvinni, hogy újdonsült Spori ne lássa....assszem csak egyszer buktam le, de akkor azt mondtam gombát szedek:-)
- 15 hét edzés
Ami ezért jár:
- Egy első hely (furcsa lett volna ha nem)
- érem, bor, oklevél, elismerés:-)))
- …….és köszönet Csontinak ezért a munkáért, és az örömért amit 50 kili után éreztem…hogy tudtam szárnyalni, repülni mint egy Iljusin, és nem is volt már hideg….sem sár…..sem bukdácsolás……..és az sem érdekelt hogy a ruhámba ragadt tövis mennyire is szúr, és nem éreztem a karcolásokat és semmi sem számított………………………………..........csak egy térkép…..meg a táj…….
